címlap
 
 
címlapoldaltérképkapcsolat
Az oldal nyomtatása
Jelöltképzési szabályzat
JELÖLTKÉPZÉSI SZABÁLYZAT

 

A Pécsi Ügyvédi Kamara – a többször módosított, 1998. évi XI. törvény 104. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a 97.§ (3) bekezdésér, - két társkamarával együttműködve - jelen szabályzatban megalkotja az ügyvédjelölt képzés szabályzatát.

1.      Az oktatás célja

 

Az ügyvédjelölti oktatás célja, hogy az ügyvéddé váló jelöltek a joganyag ismertén túl, megismerjék a jogalkalmazás gyakorlati feladatait, az ügyvédi tevékenység gyakorlati problémáit, valamint felkészüljenek a szakvizsgára.

2.      Az ügyvédjelöltek oktatása

 

2.1.     Az ügyvédjelölti névjegyzékbe felvett ügyvédjelöltek kötelesek a szakvizsgára történő felkészülés, valamint az ügyvédi munka hatékonyabb elsajátítása érdekében, a három társult kamara (Baranya, Somogy és Tolna) által szervezett jelöltoktatáson részt venni.

2.2.     Az ügyvédjelöltek kötelesek, elsődlegesen az ügyvédi hivatás legfontosabb szabályiból szervezett két előadáson részt venni, majd annak ismeretéből beszámolni.

2.3.     Az ügyvédjelöltek kötelesek a társult kamarák által szervezett hat félévet magában foglaló szakmai oktatáson részt venni

3.      Az oktatásra történő jelentkezés

 

3.1.     Az ügyvédjelölti névjegyzékbe felvett ügyvédjelölt köteles az előadásokra jelentkezni, legkésőbb a felvételét követő félév kezdetéig (szeptember 1. és január 1.) Jelentkezni jelentkezési lap kiállításával lehet. A jelentkezési lapon a kamarának igazolni kell a névjegyzékbe történő felvételt. A jelentkezési lap a három társult kamara honlapjáról letölthető. A társult kamarák köteles a Pécsi Ügyvédi Kamarát értesíteni, ha az oktatásra, vagy vizsgára jelentkezett jelöltet a kamarai névjegyzékből bármely okból törölték.

3.2.     Az ügyvédjelölt köteles az ügyvédi hivatás szabályait ismertető előadásokra jelentkezni, legkésőbb a felvételét követő félév kezdetéig.

4.     Az oktatás menete

 

4.1       Az ügyvédjelölt köteles a tematikában szereplő hat félév oktatásán, valamint az ügyvédi hivatás szabályait ismertető előadásokon részt venni. Az ügyvédjelölt köteles a félév valamennyi előadásán megjelenni.

4.3.   Az ügyvédi hivatás szabályainak ismerete keretében az ügyvédjelölteknek a jelen szabályzat 1. sz. mellékletében meghatározott joganyagot kell elsajátítaniuk. 

4.4.   A szakmai oktatás tematikája hat félévre megosztva alkotja a szakmai képzés alapját. Az oktatás részletes tematikája jelen szabályzat 2. sz. mellékletét képezi.

4.3.   A jelöltoktatást közösen szervező ügyvédi kamarák őszi és tavaszi félévek során biztosítják az előadásokat, a tematika szerint. Az őszi félév szeptembertől decemberig, a tavaszi félév januártól májusig – összesen négy illetve öt (havonta egy) előadás keretében valósul meg. Az előadások időpontja a tárgy hónap utolsó csütörtöki munka napja.

5.      Beszámoló

 

5.1.   Az ügyvédjelölt, a társult ügyvédi kamarák által szervezett beszámolókon – amennyiben annak feltételi fennállnak – köteles számot adni ismeretiről. A beszámoló időpontját, minden év április 30. napjáig a Pécsi Ügyvédi Kamara határozza meg. A beszámoló anyaga azonos tárgyév tematikájában szereplő anyaggal.

5.2.   Az ügyvédi hivatás szabályaiból szervezett beszámolóra az ügyvédjelölt a névjegyzékbe történő felvételét követő hat hónapon belül köteles jelentkezni.

5.3.   Amennyiben az ügyvédjelölt az egy félév során szervezett előadásokból 1 előadást meghaladóan mulaszt, azokon nem jelenik meg, úgy nem vehet részt a félév elvégzését igazoló beszámolón. Az oktatáson való részvételek számát, ügyvédjelöltenként a Pécsi Ügyvédi Kamara igazolja. Különös és rendkívüli méltánylást érdemlő esetben az illetékes Ügyvédi Kamara Elnöke a fenti szabály alkalmazásától eltekinthet.

5.4.   Az ügyvédjelölt jelentkezési lap kitöltésével köteles a beszámolókra jelentkezni. A jelentkezési lap a kamarák honlapjáról letölthető.

5.5.     A beszámoltatás a Pécsi Ügyvédei Kamara által szervezett, legalább kéttagú bizottság útján történik. A beszámolóra jelentkező jelöltet a Pécsi Ügyvédi Kamara e.mail-ben értesíti a vizsga helyéről és idejéről.

5.6.   A társkamarák ügyvédjelöltjeik arányában biztosítják a vizsgabiztosokat.

5.7    Beszámolóra jelentkezni minden év március 31. napjáig lehet. 

5.8.   A bizottság a jelölt beszámolóját értékeli „megfelelt”, „kiválóan megfelelt” vagy a „nem felelt meg” igazolás kiadásával. Amennyiben a jelölt két félév anyagából számol be, a bizottság a beszámolót, félévekre bontva külön értékeli.  

5.9       Amennyiben a jelölt beszámolóját a bizottság nem fogadja el, úgy a jelölt megismételt beszámolót köteles tenni. A megismételt beszámolóra az ügyvédjelölt a sikertelen beszámolót követő három hónap elteltével jelentkezhet. A megismételt beszámolóra jelentkező jelöltet a Pécsi Ügyvédi Kamara e.mail-ben értesíti a vizsga helyéről és idejéről.

6.      Igazolás

 

         Az Ügyvédi Kamara Elnöke, a szakvizsgára bocsátás feltételei között szereplő igazolást, abban az esetben állítja ki az ügyvédjelölt részére, amennyiben mind a 6 félév anyagából, valamint az ügyvédi hivatás szabályaiból eredményesen beszámolt.

7.      Átmeneti és hatályba lépő rendelkezések

 

7.1.   Jelen szabályzat a Pécsi Ügyvédi Kamara Közgyűlése által történő elfogadás napján lép hatályba, rendelkezéseit az ezt követően indult ügyvédjelölt oktatásra kell alkalmazni.

7.2.   A jelen szabályzat beszámolóra vonatkozó rendelkezései nem alkalmazhatók azon ügyvédjelöltre, aki jelen szabályzat hatálybalépését megelőzően már legalább 5 félévi oktatáson részt vett.

7.3.   Azon ügyvédjelöltek, akik jelen szabályzat hatálybalépéséig 5 félévet el nem érő számú oktatáson vettek részt, kötelesek beszámolási kötelezettségüknek eleget tenni.

7.4.  A beszámolási kötelezettség a 2007. szeptemberében hatályba léptetett oktatási tematika szerint  2007. szeptember 1-je után megtartott előadások tárgyköreire vonatkozik.

 

         A félévente megtartott beszámoltatások elsősorban az előző félév joganyagából történnek, a korábbi félévek témakörei csak a féléves beszámolásban egyéb akadályoztatás miatt részt venni nem tudó jelölt esetében kérhetők számon, legfeljebb 2007. szeptember hónapi témakörökig visszamenően.

 

 

7.5.  Az illetékes kamarák kötelesek a Pécsi Ügyvédi Kamara részére 15 napon belül jelezni a kamara nyilvántartásba vett ügyvédjelölt nevét, a nyilvántartásba vétel időpontját, valamint az ügyvédjelölt foglalkoztatójának e.mail címét. A társkamarák ezen kötelezettsége kiterjed a jelöltképzést már megkezdett ügyvédjelöltekre is.

 

A Pécsi Ügyvédi Kamara Jelöltképzési Szabályzatát 2007. július 5.napján tartott közgyűlésen a VIII/2007. (07.05.) sz. határozatával hagyta jóvá a Kamara Közgyűlése és ugyanazon a napon lépett hatályba.

 

A módosításokkal  egységes szerkezetű Jelöltképzési Szabályzatot a Közgyűlés 2008. március 19. napján VIII/2008. (03.19.) sz. határozatával hagyta jóvá és     ugyanezen a napon lépett hatályba.

.

Kelt: Pécsett, 2008. március 19. napján

 

  dr. Szalay Géza                                                                                 dr. Leposa Marianna

   titkár                                                                                                   elnök

 

 

1.      számú melléklet

Az ügyvédi hivatás szabályainak ismerete keretében az alábbi joganyag ismerete képezi a számonkérés alapját:

 

1.                       Az ügyvédekről szóló többször módosított 1988. évi XI. törvény

2.                       A Magyar Ügyvédi Kamara többször módosított 8/1999. (III.22.) számú Szabályzata  az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól

3.                       A Magyar Ügyvédi Kamra többször módosított 4/1999. (III.1.) számú Szabályzata az ügyvédek letét és pénzkezeléséről

4.                       A Magyar Ügyvédi Kamra többször módosított 5/1999. (III.1.) számú Szabályzata az ügyvéd és az ügyvédi iroda névhasználatáról

5.                       A Magyar Ügyvédi Kamra többször módosított 6/1999. (III.1.) számú Szabályzata a gondnok és a végelszámoló jogköréről és eljárásáról

6.                       A Magyar Ügyvédi Kamra többször módosított 3/1998. (II.25.) számú Szabályzata A Magyar Ügyvédi Kamra Fegyelmi Eljárási Szabályzata

2.      számú melléklet

Az ügyvédjelöt-képzés tematikája

 

I. Polgári Jog – Polgári eljárásjog

 

1.            Joggal való visszaélés. A fél jognyilatkozatának bírói ítélettel való pótlása, szerződésmódosítás a bíróság által. (Ptk. 5.§, 241.§ 295. §. alapján)

2.            Gondnokság alá helyezési per lefolytatása (keresetkészítés, bizonyítás, gyámhatósági összefüggések)

3.            Személyiségi jogi perek lefolytatása (keresetkészítés, bizonyítás)

4.            A szellemi alkotásokhoz fűződő jogok védelme, a szerzői jogi védelem.

5.            Birtokvédelmi eljárás, birtokperek lefolytatása (közigazgatási szakasz, átváltás bírósági eljárásra, kérelem, kereset követelményei, bizonyítási lehetőségek)

6.            Közös tulajdon megszüntetési lehetőségek, peres eljárás lefolytatásának elemei, módja.

7.            Társasház alapítás, nyilvántartásba vétel.

8.             Haszonélvezet, használat telki szolgalom alapítás, nyilvántartásba vétel (ellenérték fejében, ellenérték nélkül, az okirat elkészítése, a bejegyzéshez szükséges mellékletek)

9.            Kisajátítás, út céljára történő igénybevétel az építési törvény alapján (közigazgatási, peres eljárás, kártalanítás)

10.       A szerződés létrejötte, ajánlati kötöttség, a szerződés megtámadása (jogcímek, határidők, a peren kívüli és peres szakasz, a különböző jogcímekhez igazodó bizonyítási lehetőségek)

11.        A szerződésszegés és az ebből eredő jogviták.

12.        Az ügyei vitelében akadályozott személy képviseletének biztosítása.

13.       Pénzkövetelések érvényesítése (per előtti, peren kívüli, peres szakasz, a tartozás-elismerés szerepe, követelés átruházás, tartozásátvállalás, kezesség)

14.       Zálogszerződések, bejegyeztetés az ingatlan- és ingó nyilvántartásba.

15.       Hibás teljesítés az építési szerződéseknél, szavatossági igény érvényesítés (per előtti, peres eljárás, bizonyítás, összefüggés a kártérítéssel)

16.       Kárigény érvényesítése (munkaviszonyból eredő, szerződésen kívüli, vadkár, tényleges kár, elmaradt haszon, nem vagyoni kár)

17.       Kárigény érvényesítése (munkaviszonyból eredő, szerződésen kívüli, vadkár, tényleges kár, elmaradt haszon, nem vagyoni kár)

18.       Adásvételi szerződés készítése, előszerződés, feltételtől függő szerződés különbsége, fizetési módok, banki hitelből teljesítés sajátosságai, szerződéses biztosítékok.

19.        Építési szerződés készítése (fővállalkozói szerződés, generálkivitelezői szerződés, alvállalkozó szerződés)

20.       Lakás- és helyiségbérleti, termőföld haszonbérleti szerződés készítése (a tartós jogviszonyból adódó sajátosságok, fizetési biztosítékok, felmondás szabályozása)

21.       A kártérítés iránti perek (vagyoni és nem vagyoni kár)

22.       Kárigény érvényesítése a biztosítóval szemben.

23.       Ajándékozási szerződés, tartási és öröklési szerződés készítésének sajátosságai.

24.       Végrendelet készítés (lehetséges formahibák, a formai követelmények betartásának módjai), ügyvédi részvétel a hagyatéki eljárásban.(hitelezői igényérvényesítés, osztályos egyezség létrehozása)

25.       Perköltség

26.       A keresetindítás (a keresetlevél tartalma, kötelező mellékletei, a kereseti kérelmek fajtái, szóbeli kereset azonnali tárgyalása és a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának esetei)

27.       A polgári peres tárgyalás (a tárgyalás menete, bírósági meghagyás kibocsáthatósága, eljárás szünetelése, a viszontkereset szabályai, az egyezség szabályai, a tárgyalás felfüggesztése, az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezése).

28.       A polgári perben alkalmazható bizonyítási eszközök

29.       Fellebbezés, perújítás, felülvizsgálat.

30.       A fizetési meghagyás

31.       A sajtó-helyreigazítási eljárás

32.    A bírósági végrehajtás

34.    A bírósági végrehajtás

35.    A választottbírósági eljárás

36.    Az illetékek

37     Az illetékek

38.    Az ingatlan-nyilvántartás felépítése, a feljegyzés, bejegyzés szabályai, a csatolandó mellékletek alaki előírásai.

39.    Az ingatlan-nyilvántartás felépítése, a feljegyzés, bejegyzés szabályai, a csatolandó mellékletek alaki előírásai.

II. Családi jog

Házasság felbontása egyezség alapján.(Csjt. által megkívánt elemek, a bírósági eljárás lefolytatása kiskorú gyermekes család, nagykorú gyermekek esetén.

Házasság felbontása egyezség hiányában

Gyermektartás, rokontartás, házastársi tartás, valamint gyermek elhelyezés iránti perek.

Házassági vagyonjog

5       A házastársi közös vagyon megosztása, az élettársi viszony vagyonjogi kérdései.

6.      A házastársi közös vagyon megosztása, az élettársi viszony vagyonjogi kérdései.

7.      Apasági perek (keresetindítás határideje, perbeli személyek, bizonyítási lehetőségek)

 

III. Büntetőjog és büntető eljárásjog

 

1.            Védelem ellátása a nyomozati szakban kirendelés és meghatalmazás alapján. (részvétel az első kihallgatáson, kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás a nyomozó hatósággal, viselkedés a gyanúsítottal és a nyomozóhatósággal való kapcsolatban. Részvétel, viselkedés a tárgyaláson, kapcsolattartás a vádlottal).

2.            Bizonyítás felvétel kezdeményezés, részvétel bizonyítási cselekményeknél.

3.            Sértetti képviselet ellátásának sajátosságai. Magánvádlói pozíció ellátása

4.            Kapcsolati lehetőségek az ügyészséggel.

5.            Ügyvédi kapcsolattartás a fogvatartottakkal a bv. intézetben és  az ügyvédi beadványok a fogvatartás alatt.

6.            Az eljárás sajátosságai vagyon elleni bűncselekményeknél.

7.            Az eljárás sajátosságai élet elleni bűncselekményeknél.

8.            Az eljárás sajátosságai közlekedési bűncselekményeknél.

9.            Az eljárás sajátosságai nemi bűncselekményeknél.

10.       Az eljárás sajátosságai gazdasági bűncselekményeknél.

11.       Büntető tárgyalás lefolytatása szereposztás alapján, egy konkrét ügy feldolgozása.

12.       Szakértői bizonyítás

13.       Mediáció, vádalku a Be-ben

14.       Jogorvoslati eljárások

15.       Különleges eljárások

16.       A fiatalkorúak elleni eljárás sajátosságai.

17.       Bíróság elé állítás, távollévő terhelt,  tárgyalásról lemondás.

18.        Rendőrség és bíróság előtt folyó szabálysértési eljárások.

 

 

IV. Cégjog – társasági jog

 

1.      Jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok és a Kft. alapítása, bejegyeztetése a cégjegyzékbe. (társasági szerződés elkészítése, a szükséges mellékletek, szabályozási lehetőségek az új Gt. előírásai figyelembevételével).

2.      Gazdasági társaságok átalakulása, egyéni vállalkozás átalakítása gazdasági társasággá.

3.      Szövetkezet, zártkörűen működő részvénytársaság alapítás, bejegyeztetés cégjegyzékbe. (társasági szerződés, alapító okirat elkészítése, a szükséges mellékletek, szabályozási lehetőségek az új Gt. előírásai figyelembevételével)

4.      Egyesület, alapítvány létrehozása, nyilvántartásba vétele, a közhasznú társaság megemlítése mellett. (közhasznú, nem közhasznú szervezet eltérései, szükséges mellékletek)

A cégtörvény szerinti külön eljárások (törvényességi felügyeleti, vagyonrendezési stb.)

 

V. Közigazgatás

 

1.            Ügyvédi teendők az adóigazgatási eljárásban, adóperek.

2.            Földhivatali kérelmek elkészítése, széljegyek, rangsor értelmezése, kezelése, módosítása. (ingatlan átruházási szerződések, törlési kezdeményezések)

3.            Illetékkiszabási és adózási előírások figyelembevétele okiratszerkesztés, pervitel során.

4.            Közigazgatási perek.

5.            Gyámhatósági eljárás.

6.            Ügyvédi közreműködés az építési hatósági eljárásokhoz kapcsolódóan (telekmegosztások, telekösszevonások, épületfeltüntetés kérelmezése az ingatlan-nyilvántartásban, egyéni vállalkozás átalakulását követő ingatlan-nyilvántartási kérelmek)

7.            Egyéb közigazgatási eljárások (bevándorlás, letelepedés, stb.)

 

 

VI. Munkajog

 

1.            Munkaszerződés, megbízási szerződés elhatárolása, munkaszerződés elkészítése.

2.            Munkaviszony felmondásának elkészítése rendes felmondással, rendkívüli felmondással. (személyes meghallgatás, okiratszerkesztés)

3.            Közalkalmazotti, köztisztviselői jogviszony sajátosságai.

4.            A munkaügyi jogvita.

5.            Kártérítés a munkaviszonyban.

6.            A munkaügyi és munkavédelmi szabályzat, a hatósági határozatok elleni jogorvoslati eljárás.


Az ügyvédjelölt-képzés 3 éves programja

 

 (évi 9 alkalom, alkalmanként 3 előadás)

I. év

 

szeptember

 

a.)     Joggal való visszaélés. A fél jognyilatkozatának bírói ítélettel való pótlása, szerződésmódosítás a bíróság által. (Ptk. 5.§, 241.§ 295. §. alapján)

b.)     Munkaszerződés, megbízási szerződés elhatárolása, munkaszerződés elkészítése.

c.)     Házasság felbontása egyezség alapján.(Csjt. által megkívánt elemek, a bírósági eljárás lefolytatása kiskorú gyermekes család, nagykorú gyermekek esetén.

október

 

a.)     Gondnokság alá helyezési per lefolytatása (keresetkészítés, bizonyítás, gyámhatósági összefüggések)

b.)     Személyiségi jogi perek lefolytatása (keresetkészítés, bizonyítás)

c.)     Védelem ellátása a nyomozati szakban kirendelés és meghatalmazás alapján. (részvétel az első kihallgatáson, kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás a nyomozó hatósággal, viselkedés a gyanúsítottal és a nyomozóhatósággal való kapcsolatban. Részvétel, viselkedés a tárgyaláson, kapcsolattartás a vádlottal).

     

november

 

a.)     A szellemi alkotásokhoz fűződő jogok védelme, a szerzői jogi védelem.

b.)     Munkaviszony felmondásának elkészítése rendes felmondással, rendkívüli felmondással. (személyes meghallgatás, okiratszerkesztés)

c.)     Házasság felbontása egyezség hiányában

4.      december

 

a.)     Birtokvédelmi eljárás, birtokperek lefolytatása (közigazgatási szakasz, átváltás bírósági eljárásra, kérelem, kereset követelményei, bizonyítási lehetőségek)

b.)     Közalkalmazotti-, köztisztviselői jogviszony sajátosságai.

c.)     Ügyvédi teendők az adóigazgatási eljárásban, adóperek.

5.      január

 

a.)     Közös tulajdon megszüntetési lehetőségek, peres eljárás lefolytatásának elemei, módja.

b.)     Bizonyítás felvétel kezdeményezés, részvétel bizonyítási cselekményeknél a büntetőeljárásban.

c.)     A munkaügyi jogvita.

február

 

a.)     Társasház alapítás, nyilvántartásba vétel.

b.)     Haszonélvezet, használat telki szolgalom alapítás, nyilvántartásba vétel (ellenérték fejében, ellenérték nélkül, az okirat elkészítése, a bejegyzéshez szükséges mellékletek)

c.)     Kisajátítás, út céljára történő igénybevétel az építési törvény alapján (közigazgatási, peres eljárás, kártalanítás)

március

 

a.)     A szerződés létrejötte, ajánlati kötöttség, a szerződés megtámadása (jogcímek, határidők, a peren kívüli és peres szakasz, a különböző jogcímekhez igazodó bizonyítási lehetőségek)

b.)     Kártérítés a munkaviszonyban.

c.)     Földhivatali kérelmek elkészítése, széljegyek, rangsor értelmezése, kezelése, módosítása. (ingatlan átruházási szerződések, törlési kezdeményezések)

április

 

a.)     A szerződésszegés és az ebből eredő jogviták.

b.)     Gyermektartás, rokontartás, házastársi tartás, valamint gyermek elhelyezés iránti perek.

c.)     A munkaügyi és munkavédelmi szabályzat, a hatósági határozatok elleni jogorvoslati eljárás.

május

 

a.)     Sértetti képviselet ellátásának sajátosságai. Magánvádlói pozíció ellátása

b.)     Az ügyei vitelében akadályozott személy képviseletének biztosítása.

c.)     Pénzkövetelések érvényesítése (per előtti, peren kívüli, peres szakasz, a tartozás elismerés szerepe, követelés átruházás, tartozásátvállalás, kezesség)

II. év

 

szeptember

 

a.)     Házassági vagyonjog

b.)     Kapcsolati lehetőségek az ügyészséggel a büntető eljárás során.

c.)     Zálogszerződések, bejegyeztetés az ingatlan- és ingó nyilvántartásba.

október

 

a.)         Hibás teljesítés az építési szerződéseknél, szavatossági igény érvényesítés (per előtti, peres eljárás, bizonyítás, összefüggés a kártérítéssel)

b.)         Az eljárás sajátosságai vagyon elleni bűncselekményeknél.

c.)          Illetékkiszabási és adózási előírások figyelembevétele okiratszerkesztés, pervitel során.

november

 

a.)     Kárigény érvényesítése (munkaviszonyból eredő, szerződésen kívüli, vadkár, tényleges kár, elmaradt haszon, nem vagyoni kár)

b.)     Kárigény érvényesítése (munkaviszonyból eredő, szerződésen kívüli, vadkár, tényleges kár, elmaradt haszon, nem vagyoni kár)

c.)     Az eljárás sajátosságai élet elleni bűncselekményeknél.

december

 

a.)     Adásvételi szerződés készítése, előszerződés, feltételtől függő szerződés különbsége, fizetési módok, banki hitelből teljesítés sajátosságai, szerződéses biztosítékok.

b.)     Gyámhatósági eljárás.

c.)     Büntető tárgyalás lefolytatása szereposztás alapján, egy konkrét ügy feldolgozása.

január

 

a.)     Építési szerződés készítése (fővállalkozói szerződés, generálkivitelezői szerződés, alvállalkozó szerződés)

b.)     Az eljárás sajátosságai közlekedési bűncselekményeknél.

c.)     A házastársi közös vagyon megosztása, az élettársi viszony vagyonjogi kérdései. (I. rész)

február

 

a.)     A házastársi közös vagyon megosztása, az élettársi viszony vagyonjogi kérdései. (II. rész)

b.)     Az eljárás sajátosságai nemi bűncselekményeknél.

c.)     Egyéb közigazgatási eljárások (építési eljárás, bevándorlás, letelepedés, stb.)

március

 

a.)     Lakás- és helyiségbérleti, termőföld haszonbérleti szerződés készítése (a tartós jogviszonyból adódó sajátosságok, fizetési biztosítékok, felmondás szabályozása)

b.)     A választottbírósági eljárás

c.)     Az ingatlan-nyilvántartás felépítése, a feljegyzés, bejegyzés szabályai, a csatolandó mellékletek alaki előírásai (I. rész)

április

 

a.)     A kártérítés iránti perek (vagyoni és nem vagyoni kár)

b.)     Illetékek (I. rész)

c.)     Az ingatlan-nyilvántartás felépítése, a feljegyzés, bejegyzés szabályai, a csatolandó mellékletek alaki előírásai (II. rész)

május

 

a.)     Illetékek (II. rész)

b.)     Különleges eljárások a büntető eljárásban

c.)     Kárigény érvényesítése a biztosítóval szemben.

III. év

 

szeptember

 

a.)     Ajándékozási szerződés, tartási és öröklési szerződés készítésének sajátosságai.

b.)     Szakértői bizonyítás a büntető eljárásban.

c.)     Jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok és a Kft. alapítása, bejegyeztetése a cégjegyzékbe. (társasági szerződés elkészítése, a szükséges  mellékletek, szabályozási lehetőségek az új Gt. előírásai figyelembevételével).

október

 

a.)     Mediáció, vádalku a büntető eljárásban.

b.)     Végrendelet készítés (lehetséges formahibák, a formai követelmények betartásának módjai), ügyvédi részvétel a hagyatéki eljárásban.(hitelezői igényérvényesítés, osztályos egyezség létrehozása)

c.)     Gazdasági társaságok átalakulása, egyéni vállalkozás átalakítása gazdasági társasággá.

november

 

a.)     Jogorvoslati eljárások a büntető eljárásban és a végrehajtás során.

b.)     Perköltségek a polgári eljárásban.

c.)     Közigazgatási perek.

december

 

a.)     A fizetési meghagyás

b.)     A sajtó-helyreigazítási eljárás

c.)     Szövetkezet, zártkörűen működő részvénytársaság alapítás, bejegyeztetés  cégjegyzékbe. (társasági szerződés, alapító okirat elkészítése, a szükséges mellékletek, szabályozási lehetőségek az új Gt. előírásai figyelembevételével)

január

 

a.)     Az eljárás sajátosságai gazdasági bűncselekményeknél.

b.)     Egyesület, alapítvány létrehozása, nyilvántartásba vétele, a közhasznú      társaság megemlítése mellett. (közhasznú, nem közhasznú szervezet eltérései, szükséges mellékletek)

c.)     A keresetindítás (a keresetlevél tartalma, kötelező mellékletei, a kereseti kérelmek fajtái, szóbeli kereset azonnali tárgyalása és a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának esetei)

február

 

a.)     A polgári peres tárgyalás (a tárgyalás menete, bírósági meghagyás kibocsáthatósága, eljárás szünetelése, a viszontkereset szabályai, az egyezség szabályai, a tárgyalás felfüggesztése, az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezése).

b.)     A cégtörvény szerinti külön eljárások (törvényességi felügyeleti, vagyonrendezési stb.)

c.)     A bírósági végrehajtás (I. rész)

március

 

a.)     A bírósági végrehajtás (II. rész)

b.)     Ügyvédi kapcsolattartás a fogva tartottakkal a bv. intézetben, ügyvédi beadványok a fogva tartás alatt.

c.)     Rendőrség és bíróság előtt folyó szabálysértési eljárások.

április

 

a.)     A bírósági végrehajtás (III. rész)

b.)     A fiatalkorúak elleni büntetőeljárás sajátosságai.

c.)     Ügyvédi közreműködés az építési hatósági eljárásokhoz kapcsolódóan (telekmegosztások, telekösszevonások, épületfeltüntetés kérelmezése az ingatlan-nyilvántartásban, egyéni vállalkozás átalakulását követő ingatlan-nyilvántartási kérelmek)

május

 

a.)     Bíróság elé állítás, távollévő terhelt,  tárgyalásról lemondás

b.)     Apasági perek (keresetindítás határideje, perbeli személyek, bizonyítási lehetőségek)

c.)     Rendőrség és bíróság előtt folyó szabálysértési eljárások.




Készült a WebCom CMS portálrendszer segítségével