A Pécsi Ügyvédi Kamara Közgyűlése az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 127. § alapján a területi ügyvédi kamara, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabályát az alábbiak szerint alkotta meg:
I.
AZ ÜGYVÉDI KAMARA
1. A Pécsi Ügyvédi Kamara a Baranya megyében bejegyzett ügyvédek önkormányzati elven
alapuló, szakmai és érdekképviseleti feladatokat ellátó, köztestületként működő megyei
szervezete, amely önálló ügyintéző szervezettel rendelkezik.
2. Az Ügyvédi Kamara székhelye: 7621 Pécs, Ferencesek u. 7.
3. A Pécsi Ügyvédi Kamara - a továbbiakban: ügyvédi kamara - működési területe: Baranya
megye közigazgatási területe.
4. Az ügyvédi kamara tagjai a Baranya megye területén bejegyzett ügyvédek.
A kamarába bejegyzett ügyvéd kamarai tagdíjat és a kamara által meghatározott egyéb
díjakat köteles fizetni.
II.
AZ ÜGYVÉDI KAMARA FELADATAI
1. Az ügyvédi kamara az ügyvédek szakmai irányításával, érdekképviseletével kapcsolatos
közfeladatokat látja el.
2. Ennek során megyei hatáskörrel :
a.) gondoskodik az ügyvédek jogainak védelméről, elősegíti a kötelezettségeik teljesítését,
b.) képviseli az ügyvédek, alkalmazott ügyvédek, ügyvédjelöltek érdekeit,
c.) szervezi a szakmai továbbképzésüket,
d.) véleményt nyilvánít és javaslatot tesz az ügyvédi tevékenységgel kapcsolatos
kérdésekben,
e.) dönt az ügyvédek kamarai tagságának keletkezéséről és megszűnéséről,
f.) vezeti az ügyvédek, alkalmazott ügyvédek, ügyvédjelöltek, a külföldi jogi
tanácsadók, az ügyvédi irodák névjegyzékét, az alkalmazott európai közösségi jogászok,
európai közösségi jogászok, az irodák névjegyzékét,
g.) összeállítja és vezeti a kirendelhető ügyvédek névjegyzékét,
h.) nyilvántartásba veszi az ügyvédi irodákat és elbírálja az ügyvédi iroda taggyűlésének
határozata ellen beterjesztett fellebbezést,
i.) előmozdítja az ügyvédi feladatok teljesítését,
j.) biztosítja a felsőbb szintű ügyvédi testületek kamarai tagokra kötelező határozatainak
végrehajtását,
k.) fegyelmi jogkört gyakorol az ügyvédek, alkalmazott ügyvédek és ügyvédjelöltek felett,
l.) dönt ügyvédek, alkalmazott ügyvédek és ügyvédjelöltek jutalmazásáról, kitüntetés
adományozásának kezdeményezéséről,
m.) ellátja a törvényben, jelen Alapszabályban és az ügyvédi kamara szabályzataiban
meghatározott egyéb feladatait.
3. Az ügyvédi kamara a működéséhez szükséges költségeket az ügyvédek kamarai tagdíjából
és egyéb bevételeiből fedezi.
III.
AZ ÜGYVÉDI KAMARA SZERVEI
a./ közgyűlés
b./ elnökség
c./ fegyelmi bizottság
d./ ellenőrzőbizottság
e./ etikai bizottság
f./ összeférhetetlenségi bizottság
g./ tagfelvételi bizottság
h./ oktatási bizottság
IV.
A KÖZGYŰLÉS
1. Az ügyvédi kamara legfőbb döntéshozó szerve a közgyűlés, amely az ügyvédi kamara
tagjaiból áll.
2. A közgyűlés feladatai:
a./ megválasztja és beszámoltatja az ügyvédi kamara elnökét, az elnökséget, a kamara egyéb
tisztségviselőit, a bizottságokat, a bizottságok tisztségviselőit és tagjait,
b./ megválasztja a Magyar Ügyvédi Kamarába küldött tagokat,
c./ elfogadja a költségvetést, dönt az ügyvédi kamara elnökségének előterjesztése alapján az
ügyvédi kamara által folytatható gazdálkodásról, elfogadja a költségvetési beszámolót,
d./ véleményt nyilvánít az ügyvédi tevékenységgel kapcsolatos kérdésekben és javaslatot tesz
az ügyvédeket érintő kérdésekben a Magyar Ügyvédi Kamarának,
e./ elfogadja az ügyvédi kamara alapszabályát,
f./ az ügyvédi kamara működési területére vonatkozó szabályzatot és iránymutatást adhat ki,
g./ az a/ és b/ pontban felsoroltakat visszahívhatja,
h./ ellátja az ügyvédi kamara alapszabályában és szabályzataiban meghatározott egyéb
feladatokat.
3. Az ügyvédi kamara közgyűlését az ügyvédi kamara elnöksége évente legalább egy
alkalommal összehívja. Az ügyvédi kamara tagság egyharmadának indítványára a
közgyűlést 30 napon belül össze kell hívni, az összehívásról a kamara elnöke gondoskodik.
4. A közgyűlés tagjai részére a meghívót legkésőbb a közgyűlés megtartását megelőzően 15
nappal elektronikus levélben kell kiküldeni, ezzel egyidejűleg a kamara honlapján
közzétenni.
A meghívóban az alábbiakat kell közölni:
a./ a közgyűlés időpontját, helyét,
b./ a megtárgyalandó napirendi pontokat,
c./ figyelmeztetést a közgyűlés határozatképességének szabályaira,
d./ határozatképtelenség esetére kitűzött megismételt közgyűlés időpontjának és helyének
meghatározását,
e./ azt a körülményt, hogy a közgyűlés határozatai közül melyeket kell hirdetményi úton
kézbesíteni.
A meghívóhoz a tagok indítványára összehívott közgyűlés esetén az összehívásra vonatkozó indítványt is mellékelni kell.
A közgyűlés napirendjén szereplő előterjesztést a közgyűlés előtt legalább három nappal a kamara hirdetőtábláján ki kell függeszteni.
A közgyűlés összehívásáról szóló értesítést az elnök, vagy az általa felhatalmazott elnökhelyettes írja alá.
5. Az ügyvédi kamara közgyűlésére meg kell hívni a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét, s
mindazokat akiknek jelenléte a napirend megtárgyalása szempontjából célszerű.
6. A Közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a tagok több, mint a fele megjelent. A
Közgyűlés a határozatának érvényességéhez a megjelent tagok többségének szavazata
szükséges. Az Alapszabály és a szabályzatok elfogadásához , módosításához a megjelent
tagok kétharmadának szavazata (minősített többség) kell.
7. Határozatképtelenség esetén a legalább 8 nappal későbbre, azonos napirenddel összehívott
Közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. (Megismételt közgyűlés.)
8. A közgyűlés határozatait – a választásokat kivéve – nyílt szavazással hozza. A Közgyűlés
elrendelheti azonban bármely kérdésben a titkos szavazást.
A Közgyűlés határozatait folyó sorszámmal kell ellátni és azokat évente külön-külön, a
meghozatal évével törve (pl. 1./1998.Kü.hat.) kell nyilvántartani. A határozat
nyilvántartásba vételéről a titkár gondoskodik.
9. A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell készíteni, mely tartalmazza az előterjesztések és a
hozzászólások lényegét és a határozatok szövegét. A jegyzőkönyvet az ügyvédi kamara
elnöke és titkára írja alá, és a közgyűlés által kijelölt tag hitelesíti.
10. A közgyűlés határozatait az alábbiak szerint kell közölni:
10.1. Az egyes személyek ügyében hozott határozatokat az érintettek általában közvetlenül
kapják meg, értesítésükről egy hiteles példány megküldésével a titkár gondoskodik.
10.2. Az általános tartalmú határozatokat hirdetményi úton kell közölni. A hirdetményt a
közgyűlés időpontjától számított 15 napon belül ki kell függeszteni a kamara székhelyén
található hirdető táblán. A hirdetménynek a határozat szövegén és a hitelesítésen kívül
tartalmaznia kell a kihelyezés időpontját is. A határozatot a kifüggesztés napjától
számított 15. napon kell közöltnek tekinteni.
10.3. Elfogadás után az ügyvédi kamara Alapszabályát, a szabályzatot és az iránymutatást 15
napon belül meg kell küldeni az igazságügy-miniszternek és a Magyar Ügyvédi
Kamarának.
11. Elfogadás után az ügyvédi kamara Alapszabályát, a szabályzatot és az iránymutatást az
ügyvédi kamara székhelyén akként kell nyilvánossá tenni, hogy az , az ügyvédi kamara
tagjai, alkalmazott ügyvédjei, ügyvédjelöltjei, mindazok, akik bármely, jogszabályban
meghatározott ügyvédi kamarai névjegyzékbe bejegyzésre kerültek, illetőleg valamennyi
jogilag érdekelt személy részére az ügyvédi kamara hivatalos ideje alatt, a kamara
székhelyén hozzáférhető legyen.
Az Alapszabályból, szabályzatból, iránymutatásból - amennyiben annak hivatalos közlése
az általános szabályok szerint korábban már megtörtént : a jogosultság igazolása esetén az
érdekelt költségére másolatot kell kiadni.
12. Az ügyvédi kamara alapszabálya az ügyvédi kamara tagjaira, a szabályzat az ügyvédi
kamara tagjaira, az ügyvédi kamara névjegyzékében szereplő alkalmazott ügyvédekre és
ügyvédjelöltekre , alkalmazott európai közösségi jogászokra, európai közösségi
jogászokra, külföldi jogi tanácsadókra kötelező.
13. A közgyűlés határozata ellen az ügyvédi kamara tagja - jogszabály, alapszabály, vagy
szabályzat megsértésére hivatkozással - a határozat közlésétől számított 30 napon belül a
közigazgatási perekre (Pp.XX. fejezet) irányadó szabályok szerint bírósághoz fordulhat.
V.
AZ ÜGYVÉDI KAMARA ELNÖKSÉGE
1. Az elnökség a kamara elnökéből, két elnökhelyetteséből, titkárából, a fegyelmi
megbízottból és 10 tagból áll.
2. Az elnökség feladata:
a/ összehívja az ügyvédi kamara közgyűlését, javaslatot tesz napirendjére, előkészíti a
közgyűlés működését, megszervezi a közgyűlés határozatainak végrehajtását,
b/ előterjeszti az ügyvédi kamara költségvetését és a költségvetési beszámolót,
tevékenységéről beszámol a közgyűlésnek,
c/ első fokon határoz az ügyvédek kamarai felvételéről és kamarai tagságának megszűnéséről,
az ügyvédi kamarai felvétel iránti eljárás felfüggesztéséről,
d/ első fokon határoz az alkalmazott ügyvédek, az alkalmazott európai közösségi jogászok,
ügyvédi irodák, az európai közösségi jogászok, az irodák, a külföldi jogi tanácsadók, az
ügyvédjelöltek névjegyzékébe való felvételről és törlésről, az alkalmazott ügyvédek és az
ügyvédjelöltek névjegyzékébe való felvételről és törlésről, az alkalmazott ügyvédek és az
ügyvédjelöltek névjegyzékbe való felvétel iránti eljárás felfüggesztéséről,
e/ első fokon határoz az ügyvédi iroda taggyűlése határozatának felülvizsgálatáról,
f/ első fokon határoz az ügyvédi tevékenység szüneteltetéséről, az ügyvéd irodájának
átjegyzéséről, valamint mindazon ügyben amelyről az ügyvédekről szóló 1998. évi XI.
törvény ezen törvény 15. §-ának alkalmazását rendeli,
g/ elbírálja az ügyvédi kamara elnökének határozata elleni fellebbezést, a törvényben
meghatározott eseteket kivéve,
h/ ellenőrzi az ügyvédi kamarai felvétel, valamint az alkalmazott ügyvédek, az alkalmazott
európai közösségi jogászok, ügyvédjelöltek, európai közösségi jogászok, az irodák külföldi
jogi tanácsadók és ügyvédi irodák névjegyzékébe való felvétel feltételeinek folyamatos
fennállását,
i/ összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezhet,
j/ meghatározza az ügyvédi kamarai tagdíj illetve a kamarának fizetendő egyéb díjak
összegét,
k/ dönt a területi kamara tisztségviselőinek díjazásáról,
l/ kijelöli az ügyvéd helyettesét, ha az ügyvéd hivatásának gyakorlásában átmenetileg
akadályozott, és a helyetteséről nem gondoskodott,
m/ meghatározza az ügyvédi irodahelység megfelelőssége elbírálásának szempontjait,
n/ kijelöli az ügyvéd irodájának gondnokát, ha az ügyvéd kamarai tagsága megszűnt és a
folyamatban lévő ügyeinek ellátásáról nem gondoskodott,
o/ meghatározza az ügyvédek és ügyvédjelöltek oktatásával és továbbképzésével kapcsolatos
feladatokat,
p/ dönt az ügyvédek és az ügyvédjelöltek jutalmazásáról, kitüntetés adományozásának
kezdeményezéséről,
q/ összeállítja és vezeti a kirendelhető ügyvédek névjegyzékét, gondoskodik az ügyvédi
ügyelet biztosításáról,
r/ elvégzi a közgyűlés és az alapszabály által meghatározott egyéb feladatokat.
s/ a közgyűlés felhatalmazza a kamara elnökségét az ügyvédekre és az ügyvédjelöltekre vonatkozó kötelező szabályzatok megalkotására.
3. Az ügyvédi kamara elnöksége szükség szerint, de legalább két havonta tart ülést. Üléseit az
ügyvédi kamara elnöke és titkára hívja össze.
4. Az ügyvédi kamara elnöksége határozatképes, ha ülésén a szavazásra jogosultak többsége
megjelent.
Határozatképtelenség miatt megismételt elnökségi ülés a megjelentek számára tekintet
nélkül határozatképes.
5. Határozatait nyílt szavazással hozza. Az elnökség elrendelheti bármely ügyben titkos
szavazás tartását.
Az elnökség határozatának érvényességéhez a megjelent tagok szavazatainak egyszerű
többsége szükséges.
6. Az ügyvédi kamara elnökségének üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet az ügyvédi
kamara elnöke és titkára ír alá.
7. Az elnökség határozatait a titkár tartja nyilván és a meghozott határozatokról az érintetteket
a jelen alapszabályban meghatározott módon - az elnök vagy a titkár értesíti.
8. Az ügyvédi kamara elnöksége határozatát - amennyiben nem a kérelem szerinti
tartalommal hozta - indokolni köteles.
9. Az elnökség határozatait az alábbiak szerint kell közölni:
9.1. Az egyes személyek ügyében hozott határozatokat az érintettek közvetlenül kapják meg,
értesítésükről egy hiteles példány megküldésével az elnök vagy a titkár gondoskodik.
9.2. Az általános tartalmú határozatokat hirdetményi úton kell közölni. A hirdetményt az
elnökségi határozat meghozatalától számított 15 napon belül ki kell függeszteni a kamara
székhelyén található hirdető táblán. A hirdetménynek a határozat szövegén és a
hitelesítésen kívül tartalmaznia kell a kihelyezés időpontját is. A határozatot a
kifüggesztés napjától számított 15. napon közöltnek kell tekinteni.
10. Az elnökség határozata ellen a területi kamara tagja a határozat közlésétől számított 15
napon belül - jogszabály, alapszabály vagy szabályzat megsértésre hivatkozással - a
Magyar Ügyvédi Kamara elnökségéhez fellebbezhet. Ez a jog nem érinti az egyes ügyekre
e törvényben külön meghatározott jogorvoslati lehetőséget.
VI.
AZ ÜGYVÉDI KAMARA BIZOTTSÁGAI
1. Az ügyvédi kamara bizottságainak általános működési és eljárási rendje:
1.1. A bizottságok testületként járnak el, hatáskörüket - a jelen alapszabályban meghatározott
kivételekkel - bizottsági ülésen gyakorolják.
1.2. Valamennyi bizottság szükség szerint ülésezik. A bizottságot az elnök, akadályoztatása
esetén két bizottsági tag együttesen hívja össze.
Az ülést annak megkezdése előtt legalább 8 nappal - a napirend, a hely és az időpont
megjelölésével - írásban kell összehívni. Rendkívüli esetben az ülés 8 napon belülre is
összehívható telefax/telefon , vagy e-mail útján.
Az ülésre az ügyvédi kamara elnökét meg kell hívni, aki az ülésen tanácskozási joggal
vehet részt. Az ülésre az ülés témájával összefüggő kérdésekben illetékes személyeket
tanácskozási joggal meg lehet hívni.
1.3. Bármely bizottsági tag írásban, az ok és cél egyidejű megjelölése mellett kérheti a
bizottság összehívását. Az elnök ilyen esetben köteles a bizottság ülését az írásbeli
kérelem benyújtásától számított 15 napon belülre összehívni.
Ha az elnök az ilyen kérelemnek a hozzá érkezésétől számított 5 napon belül nem tesz
eleget, úgy az ülést bármelyik bizottsági tag közvetlenül hívhatja össze.
1.4. A bizottság ülésének előkészítése a bizottság elnökének a feladata.
A bizottság elnöke, vagy távollétében a bizottság elnökhelyettese elnököl a bizottsági
ülésen. Ha a bizottság elnöke vagy elnökhelyettese nincs jelen valamely bizottság ülésén,
úgy a jelenlévő bizottsági tagok maguk közül választanak ülést levezető elnököt.
1.5. A bizottság ülése akkor határozatképes, ha azon a bizottság tagjainak fele, de legalább
két tagja jelen van. Szavazategyenlőség esetén a javaslat elvetendő.
1.6. A bizottság üléséről emlékeztetőt kell készíteni, illetőleg szükség esetén - így különösen,
ha a bizottság érdemi határozatokat hoz, vagy valamely ügyvédi szerv részére javaslatot
tesz - jegyzőkönyvet kell felvenni.
Az emlékeztető összefoglalóan tartalmazza az ülésen történteket.
A jegyzőkönyv tartalmazza:
- az ülés helyét, idejét és azt, hogy összehívása szabályszerű volt-e,
- a résztvevők nevét,
- a hozzászólások lényegét és az egyes napirendi pontokról hozott határozatokat,
- a határozatok elleni esetleges tiltakozásokat.
A határozati javaslat ellen való szavazás és a szavazástól való tartózkodás önmagában
nem jelent tiltakozást, a tiltakozásra kifejezetten utalni kell.
Bármely tag kérésére szó szerinti jegyzőkönyvet is kell készíteni. A jegyzőkönyvet a
bizottsági ülés elnöke, valamint a jegyzőkönyvvezető írja alá.
1.7. Ha az ügy sürgőssége indokolja, a bizottság bizottsági ülés megtartása nélkül is
határozhat. Az ülésen kívül javasolt határozat tervezetét 3 napi határidő kitűzésével
írásban kell a tagokkal közölni, akik szavazatukat írásban adják meg. A szavazás
eredményéről és a határozatról, valamint annak keltéről a tagokat az utolsó szavazat
beérkezését követő 8 napon belül a bizottság elnöke írásban tájékoztatja. Ha bármelyik
bizottsági tag kéri, a bizottság ülését a határozattervezet megtárgyalására össze kell hívni.
1.8. A bizottság tagjai az ügyvédi tisztséget betöltő személyektől általában elvárható
gondossággal kötelesek eljárni.
2. Fegyelmi bizottság
2.1. Az ügyvédi kamara területén egy fegyelmi bizottság és 3 -5fegyelmi tanács működik. A
fegyelmi bizottság elnökből, elnökhelyettesből, valamint tagokból áll.
2.2. A fegyelmi ügyben eljáró tanácsot a fegyelmi bizottság elnöke jelöli ki. A fegyelmi
tanács a fegyelmi bizottság tagjai közül kijelölt elnökből és 2 tagból áll.
2.3. A fegyelmi bizottság elnöke munkájáról a közgyűlésnek köteles beszámolni. A
beszámolót írásban kell előterjeszteni.
2.4. A fegyelmi eljárás szabályairól a Magyar Ügyvédi Kamara fegyelmi eljárási szabályzata
rendelkezik.
3. Ellenőrzőbizottság
3.1. Az ellenőrzőbizottság elnökből és 2 tagból áll.
3.2. Az ellenőrzőbizottság az ügyvédi kamara gazdasági és pénzügyi munkáját ellenőrzi.
3.3. Az ellenőrzőbizottság munkájáról köteles a közgyűlésnek beszámolni. A beszámolót
írásban kell előterjeszteni.
4. Etikai Bizottság
4.1. Az etikai bizottság elnökből és 2 tagból áll.
4.2. Feladata az ügyvédi-etikai kérdésekben való állásfoglalás, továbbá a Magyar Ügyvédi
Kamara 8/1999. /III.22./, az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló
szabályzat 15.12. pontjában meghatározott egyeztető fórum tevékenységének ellátása.
4.3. Az Etikai Bizottság az állásfoglalását a megkeresés kézhezvételétől számított 15 napon
belül köteles előterjeszteni.
5. Összeférhetetlenségi bizottság
5.1. A bizottság lefolytatja az ügyvédi kamara elnöksége, vagy elnöke által kezdeményezett
összeférhetetlenségi eljárásokat, s ennek eredményeképpen az általa vizsgált ügyekben
javaslatot tesz az ügyvédi kamara elnökségének.
5.2. A bizottság elnökből valamint két tagból áll.
5.3. Az egyes összeférhetetlenségi ügyekben eljáró tanácsot a bizottság elnöke jelöli ki.
5.4. A bizottság eljárását az összeférhetetlenségi eljárás szabályzata tartalmazza.
6.Tagfelvételi bizottság
6.1. A tagfelvételi bizottság elnökből és két tagból áll.
6.2. A bizottság feladata, hogy az ügyvédi kamarai felvételi kérelmek elbírálását
előkészítse.
6.3. A bizottság véleményezi az ügyvédi irodahelyiségek megfelelőségét.
6.4. A fentiek alapján a bizottság az ügyvédi kamarai felvételi kérelmekre vonatozóan
az ügyvédi kamara elnökségének javaslatot tesz.
6.5. A bizottság a javaslatát az elbírálandó kérelemre az átvételétől számított 15 napon
belül köteles előterjeszteni.
7. Oktatási bizottság
7.1. Az ügyvédi kamara oktatási bizottsága elnökből és négy tagból áll.
7.2. A bizottság feladatát képezi az ügyvédek, alkalmazott ügyvédek, ügyvédjelöltek
szakmai továbbképzésének megszervezése.
7.3.A bizottság tevékenységéről beszámol az ügyvédi kamara közgyűlésének, a beszámolót
írásban kell előterjeszteni.
VII.
AZ ÜGYVÉDI KAMARA TISZTSÉGVISELŐI
1. Az ügyvédi kamara tisztségviselői a következők:
a/ elnök,
b/ két elnökhelyettes,
c/ titkár,
d/ az állandó bizottságok elnökei,
e/ fegyelmi megbízott,
2. Az ügyvédi kamara tisztségviselőit az ügyvédi kamara közgyűlése 4 évre választja meg,
megbízatásuk a következő választásig szól. A tisztségviselőket és a bizottsági tagokat
közvetlenül választják, titkos szavazással.
3. Az ügyvédi kamara tisztségviselőit az ebben a minőségben tudomásukra jutott tények és
adatok tekintetében titoktartási kötelezettség terheli.
4. A tisztségviselők megbízatása az új tisztségviselők megválasztásának napján szűnik meg.
Ha az ügyvédi kamara elnökének, titkárának, vagy fegyelmi megbízottjának megbízatása
egyéb okból korábban szűnt meg, a közgyűlés a megbízatás megszüntetésétől számított 3
hónapon belül megválasztja az új tisztségviselőt.
5. A tisztségviselő megbízatása megszűnik:
-a tisztségviselő halálával,
-lemondásával,
-visszahívásával,
-kamarai tagságának megszűnésével, valamint
-a megbízatás idejének lejártával.
6. A tisztségviselő visszahívását a közgyűlés tagjainak egyharmada kezdeményezheti.
7. Az ügyvédi kamara elnöke:
7.1. Az ügyvédi kamara elnökének hatásköre:
a/ képviseli az ügyvédi kamarát,
b/ irányítja az elnökség és a bizottságok működését, gondoskodik a közgyűlési határozatok
végrehajtásáról,
c/ a tevékenységéről beszámol az ügyvédi kamara elnökségének és a közgyűlésnek,
d/ összehívja az ügyvédi kamara elnökségi ülését, meghatározza annak napirendjét, kijelöli
az ügyek előadóit,
e/ elnököl a közgyűlésen és elnökségi ülésen,
f/ a Magyar Ügyvédi Kamara fegyelmi szabályzatában foglaltaknak megfelelően fegyelmi
eljárást kezdeményezhet, intézkedik panasz és fegyelmi ügyekben,
g/ a törvényben előírt esetekben indítványozza az ügyvédi kamarai tagság megszüntetését
(Üt. 20. §),
h/ intézi a személyi ügyeket,
i/ összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezhet,
j/ fegyelmi büntetésnek nem minősülő figyelmeztetést alkalmazhat,
k/ irányítja az ügyvédi kamara ügyintézői szervezetének működését, az alkalmazottak felett
munkáltatói jogot gyakorol,
l/ meghatározza a kamarai ügykezelés szabályait,
m/ dönt az iroda, aliroda áthelyezésének nyilvántartásba vételéről,
n/ dönt az ügyvédi iroda által bejelentett alapító okirat módosítás nyilvántartásba vételéről,
o/ tudomásul veszi a lemondást illetőleg az ügyvéd elhalálozására vonatkozó bejelentést és
ezekkel összefüggésben megállapítja az ügyvédi kamarai tagsági viszony megszünésének
időpontját.,
p/ utalványozási jogkört gyakorol a kamarai költségvetés keretében és irányítja az ügyvédi
kamara közgyűlésének határozata alapján a kamara gazdálkodási tevékenységét,
q/ részt vesz a Magyar Ügyvédi Kamara munkájában,
r/ elvégzi a közgyűlés és az alapszabály által meghatározott egyéb feladatokat.
7.2. Az ügyvédi kamara elnökét távolléte, vagy akadályoztatása esetén az általa megbízott
elnökhelyettes, az elnökhelyettesek akadályoztatása esetén a kamara titkára
helyettesíti.
7.3. Az ügyvédi kamara elnökének határozata ellen a közlésétől számított 15 napon belül az
elnökséghez fellebbezhet az ügyvédi kamarának az a tagja, akit a határozat érint.
8. Az ügyvédi kamara elnökhelyettesei:
8.1. Az ügyvédi kamara általános elnökhelyettesei: az ügyvédi kamara elnökét távolléte vagy
akadályoztatása esetén helyettesítik.
9. Az Ügyvédi Kamara titkára:
9.1. Felügyeli az Ügyvédi Kamara alapszabályának és egyéb szabályzatainak megtartását.
9.2. Irányítja és ellenőrzi az Ügyvédi Kamara ügyvitelét.
9.3. Előkészíti az Ügyvédi Kamara elnökével az elnökségi üléseket. Biztosítja az ülések tárgyi
feltételeit., vezeti az elnökségi ülések jegyzőkönyveit.
9.4. Gondoskodik az Ügyvédi Kamara szervei által hozott határozatok végrehajtásáról és az
Ügyvédi Kamara működése során a jogszabályok megtartásáról.
9.5. Elkészíti az Ügyvédi Kamara belső szabályzatainak tervezetét, összeállítja a költségvetést
és azt jóváhagyás végett az elnökség elé terjeszti.
9.6. Ellenőrzi az Ügyvédi Kamarának a közgyűlés által meghatározott gazdálkodását és a
költségvetés bevételi és kiadási irányzatainak teljesítését.
9.7. Elkészíti a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót és jóváhagyás végett előbb az
Elnökség, majd a Közgyűlés elé bekészíti.
9.8. Elbírálás végett az elnökség elé terjeszti az ügyvédi irodák taggyűlési határozatai ellen
előterjesztett fellebbezéseket és egyéb az elnökség hatáskörébe tartozó folyó igazgatási
ügyeket.
9.9. Utalványozási és kiadmányozási jogot gyakorol a költségvetés keretei között.
10./ Bankszámla feletti rendelkezési jog
A bankszámla felett az ügyvédi kamara elnöke és titkára ill. az ügyvédi kamara elnöke által felhatalmazott tisztségviselők együttesen jogosultak rendelkezni.
11./ Fegyelmi megbízott
A fegyelmi megbízott a kamara elnökének megbízásából jár el.
A fegyelmi megbízott ellátja a Magyar Ügyvédi Kamara Fegyelmi Szabályzatában meghatározott feladatokat. Eljárását a Fegyelmi Szabályzat határozza meg.
VIII.
AZ ÜGYVÉDI KAMARA KÉPVISELETE, ALÁÍRÁSI JOG
Az Ügyvédi Kamarát az elnök önállóan, az elnökhelyettes és a titkár és a fegyelmi megbízott másodmagukkal együtt képviselik.
Az Ügyvédi Kamara nevében az elnök önállóan, az elnökhelyettes a titkár, a fegyelmi megbízott másodmagukkal együttesen írnak alá. A bankszámla feletti rendelkezésre valamennyien másodmagukkal, együttesen jogosultak.
IX.
HATÁLYBALÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK
1. A Pécsi Ügyvédi Kamara Alapszabályát a Kamara Közgyűlése 1999. január 22.
napján hagyta jóvá és az 1999. január hó 01. napján lép hatályba. A módosításokkal
egységes szerkezetű alapszabályt a közgyűlés 2008. március 19. napján hagyta jóvá és
ugyanezen a napon lépett hatályba.
2. A jelen Alapszabályban nem szabályozott kérdésekben az ügyvédekről szóló 1998. évi XI.
törvény szabályai az irányadók.
3. A jelen Alapszabály hatálybalépésével egyidejűleg a Pécsi Ügyvédi Kamara Ügyrendje
hatályát veszti.
Kelt Pécsett, 2008. március 19.
Dr. Szalay Géza s.k. Dr. Leposa Marianna s.k.
titkár elnök





